6 Ebben örvendeztek, noha most meg is kellett szomorodnotok különféle kísértések miatt,
7 hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, tisztességre, dicsőségre méltónak találtasson a Jézus Krisztus megjelenésekor.
8 Akit noha nem láttok, szerettek, akiben, noha most nem látjátok, de hisztek, és kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek,
9 mert eléritek hitetek célját, lelketek üdvösségét.
10 Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről jövendöltek,
11 kutatva, hogy melyik vagy milyen időre jelentette azt ki a Krisztusnak bennük lévő Lelke, aki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az ezeket követő dicsőségről.
12 Akiknek megjelentetett, hogy nem maguknak, hanem nekünk szolgáltak azokkal, amelyeket most hirdetnek nektek azok, akik prédikálták nektek az evangéliumot a mennyből küldött Szentlélek által, amibe angyalok vágyakoznak beletekinteni.