11 Így majd szabadon fogtok bemenni a mi Urunknak és Megtartónknak, Jézus Krisztusnak örök országába.
12 Ezért nem mulasztom el, hogy mindenkor emlékeztesselek titeket ezekre, noha tudjátok ezeket, és szilárdan álltok a jelenvaló igazságban.
13 Méltónak vélem, amíg ebben a porsátorban vagyok, hogy emlékeztetéssel ébresztgesselek titeket.
14 Mert tudom, hogy hamar leteszem porsátoromat, amint a mi Urunk Jézus Krisztus is kijelentette nekem.
15 De igyekezem, hogy ti az én halálom után is megemlékezhessetek ezekről.
16 Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus hatalmát és megjelenését, hanem mint akik szemtanúi voltunk az ő fenségének.
17 Mert amikor az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget nyert, és Hozzá a felséges dicsőségből ez szózat hangzott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm,“