2 Emlékezzetek tehát a próféták régen mondott beszédére és az az Úrnak és Megtartónknak parancsolataira, amelyet az apostolaitok által hirdetett.
3 Először is tudva azt, hogy az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik saját kívánságaik szerint élnek,
4 és ezt mondják: „Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert amióta az atyák elhunytak, minden ugyanúgy maradt, ahogyan a teremtés kezdetétől fogva van“.
5 Mert készakarva nem tudják azt, hogy az egek régtől fogva voltak, és a föld is, amely vízből és víz által állt elő Isten szavára,
6 amely által az akkori világ vízzel elárasztva elveszett.
7 A mostani egek és a föld pedig ugyanazon szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára.
8 Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap.