7 Annak a helynek a környékén voltak a sziget főemberének, név szerit Publiusznak mezei jószágai, aki befogadott minket és három napig nagy emberségesen vendégül látott.
8 Történt pedig, hogy Publiusz atyja hideglelésben és vérhasban betegen feküdt. Pál bement hozzá, és miután könyörgött, kezeit rátéve meggyógyította őt.
9 Miután ez megtörtént, mások is, akik betegek voltak a szigeten, odajöttek hozzá, és meggyógyultak.
10 Így nagy tisztességben álltunk, és amikor elindultunk, elláttak minden szükséges dologgal.
11 Három hónap múlva azután egy alexandriai hajón elindultunk, amely a szigeten telelt, és amelynek címere Kásztor és Pollux volt.
12 Szirakuzába eljutva, ott maradtunk három napig.
13 Onnan körülkerülve, eljutottunk Régiumba és mivel egy nap múlva déli szél támadt, másnap megérkeztünk Puteoliba.