6 Ő pedig ezt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a hajónak jobb oldala felől, és találtok.“ Oda vetették ki tehát, de kivonni már nem bírták a rengeteg hal miatt.
7 Az a tanítvány pedig, akit Jézus szeretett, így szólt Péternek: „Az Úr van ott!“ Simon Péter pedig, amikor meghallotta, hogy ott van az Úr, magára vette az ingét (mert mezítelen volt), és bevetette magát a tengerbe.
8 A többi tanítvány pedig a hajón ment (mert nem messze voltak a parttól, hanem mintegy kétszáz könyöknyire), és kivonták a hálót a halakkal.
9 Amint azért a partra kiszálltak, látják, hogy parázs van ott, rajta hal és kenyér.
10 Jézus ezt mondta nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.“
11 Simon Péter beszállt, és kivonta a hálót a partra, amely tele volt nagy halakkal, százötvenhárommal, és noha ennyi volt, nem szakadozott a háló.
12 Jézus erre azt mondta nekik: „Gyertek, ebédeljetek.“ A tanítványok közül pedig senki sem merte tőle megkérdezni: „Ki vagy te?“ Mivelhogy tudták, hogy az Úr ő.