31 És elküldi az angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik végétől a másik végéig.“
32 „A fügefáról vegyétek a példát: amikor az ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.
33 Így ti is, amikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt.
34 Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzedék, míg mindezek meg nem történnek.
35 Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.“
36 „Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül.
37 Amiképpen pedig Noé napjaiban volt, akképpen lesz az Emberfiának eljövetele is.