17 Azért imádkozom, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőséges Atya-Isten adja nektek a Szent Szellemet, aki bölccsé tesz benneteket, és igazán megismerteti veletek Istent.
18 Azt kérem Istentől, hogy nyissa meg szívetek szemét, hogy valóban megértsétek, milyen reménységre hívott meg titeket. Így fogjátok megérteni, milyen gazdag és nagy az az örökség, amit Isten a népének akar adni.
19 Imádkozom, hogy megtudjátok, milyen mérhetetlenül nagy Isten ereje, amely értünk működik, akik hiszünk. Istennek ez az ereje mutatkozott meg akkor is,
20 amikor Krisztust feltámasztotta a halálból, és a mennyei helyekre, a jobbjára ültette.
21 Ezzel Krisztus hatalmasabb lett, mint az összes uralkodó, hatalmasság, erő vagy király, vagy bármilyen más hatalom; de nemcsak ebben, hanem a következő korokban is.
22 Isten tehát mindent Krisztus lába, vagyis a hatalma alá helyezett. Ugyanakkor az Eklézsiának pedig mindenek felett Krisztust tette a „fejévé”.
23 Az Eklézsia ugyanis Krisztus „Teste”, amely telve van Krisztussal, aki mindent, minden tekintetben teljessé tesz.