1 Régebben halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt.
2 Ezekben a bűnökben éltetek, mint a többiek, a jelenlegi korszakhoz igazodva. Azt a gonosz szellemi fejedelmet követtétek, aki most a levegőbeli hatalmasságok felett uralkodik. Ez a szellem működik mindazokon keresztül, akik nem engedelmeskednek Istennek.
3 Valamikor mi is mindnyájan közéjük tartoztunk, és bűnös természetünk kívánságait követtük. Igyekeztünk kielégíteni, amit bűnös természetünk kívánt, és a saját elgondolásainkat akartuk megvalósítani. Így tehát ránk is, mint mindenki másra, Isten jogos haragja következett volna.
4-5 Isten azonban tele van irgalommal, és nagyon szeret bennünket! Ezért, amikor még halottak voltunk a bűneink miatt, Krisztussal együtt új életet adott nekünk. Bizony, Isten kegyelme mentett meg benneteket!
6 Sőt, Krisztussal együtt fel is támasztott a halálból, és vele együtt mennyei helyekre ültetett bennünket. Mindez a miénk, akik Krisztus uralma alatt vagyunk.