8 Én vagyok a legeslegkisebb Isten népe között, mégis nekem adta Isten azt az ajándékot, hogy Krisztus gazdagságát hirdessem a nem zsidóknak. Ez a gazdagság olyan hatalmas, hogy az egészet senki sem tudja megérteni.
9 Isten azt is rám bízta, hogy mindenkinek mondjam el ezt a titkos tervét. Isten, aki a mindenséget teremtette, örök idők óta mindeddig titokban tartotta ezt.
10 Ennek a tervnek az a célja, hogy a mennyei helyeken lévő hatalmasoknak és fejedelmeknek Isten megmutassa a maga sokféle bölcsességét az Eklézsia által.
11 Ez így felel meg Isten örök tervének, amelyet Urunkban, Krisztus Jézusban teljesített be.
12 Így hát Krisztus uralma alatt, és Krisztusban való hitünk által bátran és bizalommal odamehetünk Istenhez.
13 Ezért arra kérlek benneteket, hogy ne szomorkodjatok az én szenvedéseim miatt, mert ezeket a szenvedéseket értetek vállaltam, és nektek szereznek dicsőséget.
14 Mindezeket látva, letérdelek az Atya-Isten előtt, és imádom őt,