18 gondolkozásuk elsötétült. Istentől, aki az élet forrása, elszakadtak, mert tudatlanok, és a szívük megkeményedett.
19 Mindenféle gonosz és rossz dolgot tesznek, de már nem is szégyellik magukat, annyira elmerültek ezekben.
20 Ti azonban Krisztust egészen másmilyennek ismertétek meg!
21 Tudom, hogy már hallottatok róla, és őbenne meg is tanítottak titeket az igazságra. Igen, az igazság Jézusban található!
22 Megtanítottak benneteket rá, hogy a korábbi gonosz életmódotokat hagyjátok el, és vessétek le a „régi embert”. Ez ugyanis teljesen megromlott a saját vágyai miatt, amelyek rossz irányba vezették.
23 Megtanítottak benneteket arra is, hogy gondolkodásotokat teljesen meg kell újítanotok,
24 és hogy fel kell öltözzétek az „új embert”, akit Isten úgy teremtett, hogy hozzá hasonlítson, igazságosságban és szentségben éljen.