5 És én mondám: Elvettettem a te szemeid elől; vajha láthatnám még szentséged templomát!
6 Körülvettek engem a vizek lelkemig, mély ár kerített be engem, hinár szövődött fejemre.
7 A hegyek alapjáig sülyedtem alá; bezáródtak a föld závárjai felettem örökre! Mindazáltal kiemelted éltemet a mulásból, oh Uram, Istenem!
8 Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem, megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem te hozzád, a te szentséged templomába.
9 A kik hiú bálványokra ügyelnek, elhagyják boldogságukat;
10 De én hálaadó szóval áldozom néked; megadom, a mit fogadtam. Az Úré a szabadítás.
11 És szóla az Úr a halnak, és kiveté Jónást a szárazra.