17 Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát.
18 Bizony síkos földön helyezted el őket; pusztaságokra vetetted ki őket.
19 Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől.
20 Mint álmot, ha felserkenünk: te Uram, ha felserkensz, úgy veted meg képöket.
21 Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim:
22 Akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad.
23 De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet.