6 A hírhozó legény ezt felelte: Éppen a Gilbóa-hegyen voltam, és láttam, hogy Saul a lándzsájára támaszkodott, a hadi szekerek és a lovasok pedig feléje nyomultak.
7 Ekkor hátrafordult Saul, meglátott, kiáltott nekem, én pedig ezt mondtam: Itt vagyok!
8 Ki vagy? – kérdezte, és én így feleltem: Egy amáléki.
9 Akkor ezt mondta nekem: Állj ide mellém és ölj meg, mert szédülés fogott el, bár még magamnál vagyok.
10 Ezért melléje álltam, és megöltem, mert tudtam, hogy úgysem fogja túlélni bukását. Azután levettem fejdíszét meg karkötőjét, és elhoztam az én uramnak.
11 Akkor Dávid megmarkolta a ruháját, és megszaggatta; ugyanígy a vele levő emberek is.
12 Zokogva gyászoltak és böjtöltek egészen estig Saul miatt és a fia, Jónátán miatt, meg az Úr népe miatt; Izráel háza miatt, mert fegyver által hulltak el.