2 Dávid így gondolkodott: Szeretettel bánok Hánúnnal, Náhás fiával, mert az ő apja is szeretettel bánt velem. Elküldte tehát Dávid a szolgáit, hogy megvigasztalják apja halála miatt. Amikor megérkeztek Dávid szolgái az ammóniak országába,
3 ezt mondták az ammóniak vezérei uruknak, Hánúnnak: Azt hiszed, apádat akarja megtisztelni Dávid, hogy vigasztalókat küldött hozzád? Inkább azért küldte hozzád Dávid a szolgáit, hogy ezt a várost megszemléljék, kikémleljék és elpusztítsák!
4 Elfogatta azért Hánún Dávid szolgáit, szakálluk felét lenyíratta, ruhájuk felét fenekükig levágatta, és visszaküldte őket.
5 Amikor ezt jelentették Dávidnak, eléjük küldött, és mivel igen csúffá tették azokat az embereket, ezt üzente nekik a király: Maradjatok Jerikóban, amíg meg nem nő a szakállatok; azután térjetek vissza!
6 Amikor látták az ammóniak, hogy gyűlöletesek lettek Dávid előtt, követeket küldtek, és zsoldjukba fogadták a bét-rehóbi arámokat és a cóbai arámokat, húszezer gyalogost, továbbá Maaká királyától ezer embert és Tóbból tizenkétezer embert.
7 Amint meghallotta ezt Dávid, elküldte Jóábot egy egész sereggel, a legvitézebbekkel.
8 Kivonultak az ammóniak is, és csatarendbe álltak a kapu bejáratánál. A cóbai és rehóbi arámok, meg Tób és Maaká emberei külön álltak fel a mezőn.