15 Amikor rákerült a sor Eszterre, Abihailnak, Mordokaj nagybátyjának a leányára, akit leányává fogadott, és be kellett mennie a királyhoz, ő nem kívánt mást, mint amit Hégaj, a király háremőre, az asszonyok őrizője mondott. Eszter mégis mindenkinek megtetszett, aki csak látta.
16 Így került Eszter Ahasvérós királyhoz a királyi palotába, a tizedik hónapban, azaz Tébét hónapban, a király uralkodásának hetedik évében.
17 És a király minden nőnél jobban megszerette Esztert; minden leánynál jobban megnyerte tetszését és szeretetét. Ezért az ő fejére tette a királyi koronát, és királynévá tette Vasti helyett.
18 Azután nagy lakomát rendezett a király minden vezető és udvari emberének Eszter tiszteletére. A tartományokban közkegyelmet adott, és királyi bőkezűséggel ajándékokat osztogatott.
19 Amikor másodszor is gyűjtöttek össze szüzeket, Mordokaj a királyi udvarban volt.
20 Eszter nem mondta meg, hogy kik a rokonai, és melyik népből való, mert Mordokaj így parancsolta neki. Eszter éppenúgy megfogadta Mordokaj szavát, mint amikor még a gyámsága alatt volt.
21 Egyszer, amikor Mordokaj a királyi udvarban volt, Bigtán és Teres, a király küszöbét őrző két háremőr megharagudott Ahasvérós királyra, és merényletet tervezett ellene.