26 Jézus ezt is mondta: „Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe,
27 azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan.
28 Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban.
29 Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás.”
30 Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk?
31 Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön,
32 miután pedig elvetették, megnő és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak.”