29 A templom falára, körös-körül mindenütt, a belső és külső részre egyaránt domborműveket faragtak: kerúbokat, pálmákat és virágfüzéreket.
30 A templom padlóját arannyal vonták be a belső és a külső részben egyaránt.
31 A szentek szentjének bejáratára ajtószárnyakat készítettek olajfából. A szemöldökfák és az ajtófélfák ötszöget alkottak.
32 Mind a két ajtószárny olajfából volt. Kerúb-, pálma- és virágfüzér-domborműveket faragtak rájuk, majd bevonták arannyal; a kerúbokat és a pálmákat is befuttatták arannyal.
33 Ugyanígy készítettek a templom bejáratához is ajtófélfákat olajfából, négyszögletes formára.
34 Mindkét ajtószárny ciprusfából volt. Az egyik ajtószárny is két táblából állt, amelyek csapon forogtak, meg a másik ajtószárny is két táblából állt, amelyek csapon forogtak.
35 Kerúbokat, pálmákat és virágfüzéreket faragtak rájuk, és beborították arannyal, amely még a véseteket is befedte.