32 Mind a két ajtószárny olajfából volt. Kerúb-, pálma- és virágfüzér-domborműveket faragtak rájuk, majd bevonták arannyal; a kerúbokat és a pálmákat is befuttatták arannyal.
33 Ugyanígy készítettek a templom bejáratához is ajtófélfákat olajfából, négyszögletes formára.
34 Mindkét ajtószárny ciprusfából volt. Az egyik ajtószárny is két táblából állt, amelyek csapon forogtak, meg a másik ajtószárny is két táblából állt, amelyek csapon forogtak.
35 Kerúbokat, pálmákat és virágfüzéreket faragtak rájuk, és beborították arannyal, amely még a véseteket is befedte.
36 Azután megépítették a belső udvart három sor faragott kőből és egy sor cédrusgerendából.
37 A negyedik évben rakták le az Úr házának alapját, ziv hónapban,
38 és a tizenegyedik évben, búl hónapban, azaz a nyolcadik hónapban készült el a templom minden része és minden tartozéka. Hét esztendeig építették.