14 Ezek után építtetett egy külső várfalat Dávid városához: a Gíhóntól nyugatra, a völgyön át a Hal-kapu felé; a Várhegyet is körülvette vele, és igen magasra emelte. Júdában pedig minden erődített városba csapatparancsnokokat helyezett.
15 Eltávolíttatta az Úr házából az idegen isteneket és a bálványokat, továbbá minden oltárt, amelyet az Úr házának a hegyén és Jeruzsálemben építtetett, kidobatott a városon kívülre.
16 Az Úr oltárát pedig helyreállította, békeáldozatokat és hálaáldozatokat mutatott be rajta, és megparancsolta Júdának, hogy Izráel Istenét, az Urat tisztelje.
17 A nép ugyan tovább is áldozott az áldozóhalmokon, de csak Istenének, az Úrnak.
18 Manassé egyéb dolgai, Istenéhez mondott imádsága és a látnokok beszédei, akik Izráel Istenének, az Úrnak a nevében szóltak hozzá, megtalálhatók Izráel királyainak a történetében.
19 Imádsága és annak a meghallgatása, minden vétke és hűtlensége meg azok a helyek, ahol áldozóhalmokat építtetett, bálványoszlopokat és szobrokat állíttatott fel megalázkodása előtt, meg vannak írva a látnokok beszédeiben.
20 Azután Manassé pihenni tért őseihez, és eltemették palotája kertjében. Utána a fia, Ámón lett a király.