Józsué 22:5-11 RÚF

5 De nagyon vigyázzatok! Tartsátok meg mindazt a parancsolatot és azt a törvényt, amelyet Mózes, az Úr szolgája parancsolt meg nektek: Szeressétek az Urat, a ti Isteneteket, és mindenben az ő útjain járjatok; tartsátok meg parancsolatait, ragaszkodjatok hozzá, és őt szolgáljátok teljes szívetekből és teljes lelketekből!

6 Azután megáldotta és elbocsátotta őket Józsué, ők pedig elmentek sátraikba.

7 Manassé törzse egyik felének Mózes adott örökséget Básánban. A másik felének pedig Józsué adott testvéreik között a Jordánon innen, a nyugati oldalon. Ezeket is elbocsátotta Józsué a sátraikba, és megáldotta őket.

8 Ezt mondta nekik: Térjetek vissza sátraitokba mindazzal, amit megszereztetek: igen sok jószággal, ezüsttel és arannyal, rézzel és vassal meg igen sok ruhával. De osszátok meg testvéreitekkel azt, amit az ellenségeitektől zsákmányoltatok!

9 Akkor megfordultak, és eltávoztak Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének fele Izráel fiaitól a Kánaán földjén levő Sílóból, elmentek Gileád földjére, arra a földre, amelyet birtokba vettek az Úrnak Mózes által adott parancsa szerint.

10 Amikor Gelílótba értek, amely még Kánaán földjén, a Jordán mellett van, oltárt építettek ott, a Jordán mellett Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének a fele, egy feltűnően nagy oltárt.

11 Izráel fiai azonban meghallották, hogy oltárt építettek Rúben fiai, Gád fiai és a Manassé törzsének a fele Kánaán földjének a határán, a Jordán mellett, Gelílótnál, az izráeli oldalon.