8 Ezt én igen rossznak tartottam, ezért kidobattam a kamrából minden holmit, ami Tóbijjá házából való volt.
9 Azután megparancsoltam, hogy tisztítsák meg a kamrát, és visszahordattam oda az Isten házához tartozó edényeket, adományokat és tömjént.
10 Megtudtam azt is, hogy a lévitáknak járó részt nem adták meg, és ezért a szolgálatra kötelezett léviták és énekesek elszöktek a maguk mezejére.
11 Ezért felelősségre vontam az elöljárókat, és ezt mondtam: Miért ilyen elhagyatott az Isten háza?! Azután összegyűjtöttem és helyükre állítottam őket.
12 Akkor egész Júda beszolgáltatta a raktárakba a gabonának, a mustnak és az olajnak a tizedét.
13 A raktárak felügyelőjévé kineveztem Selemjá papot, Cádók írástudót és a léviták közül Pedáját, melléjük pedig Hánánt, Zakkúr fiát, Mattanjá unokáját, mivel őket megbízhatóknak tartották. Nekik kellett kiosztaniuk szolgatársaik járandóságát.
14 Ezért emlékezz meg rólam, Istenem, és ne töröld ki könyvedből hűséges tetteimet, amelyeket Istenem házáért és az ottani teendőkért vittem véghez!