5 Most azért küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz azt a Simont, akit Péternek is hívnak.
6 Ő egy Simon nevű tímár vendége, akinek a háza a tengerparton van.
7 Miután eltűnt az angyal, aki vele beszélt, előhívta két szolgáját és egy istenfélő katonát azok közül, akik állandóan mellette voltak.
8 Ezeknek mindent elmondott, majd elküldte őket Joppéba.
9 Másnap, amíg ők úton voltak, és a városhoz közeledtek, Péter déltájban felment a ház tetejére imádkozni.
10 Közben azonban megéhezett, és enni kívánt. Amíg az ételt készítették, révületbe esett,
11 és látta, hogy az ég megnyílik, és leszáll valami nagy lepedőhöz hasonló, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le a földre.