14 Amikor pedig nem hagyta magát meggyőzni, megnyugodtunk, és azt mondtuk: Legyen meg az Úr akarata!
15 E napok után felkészültünk, és felmentünk Jeruzsálembe.
16 Velünk jött néhány cézáreai tanítvány is, akik elvezettek egy régi tanítványhoz, a ciprusi Mnászónhoz, hogy az ő vendégei legyünk.
17 Amikor Jeruzsálembe érkeztünk, örömmel fogadtak a testvérek.
18 Másnap eljött Pál velünk együtt Jakabhoz, ahol a vének is jelen voltak mindnyájan.
19 Köszöntötte őket, majd részletesen elbeszélte, mit tett az Isten a népek között az ő szolgálata által.
20 Amikor ezt hallották, dicsőítették az Istent, aztán így szóltak hozzá: Látod, testvérem, milyen sok ezren vannak a zsidók között, akik hívők, és mindnyájan buzgón ragaszkodnak a törvényhez.