51 Jézus azonban megszólalt, és ezt mondta nekik: Hagyjátok abba! És megérintve a fülét, meggyógyította őt.
52 Majd ezt mondta az ellene kivonuló főpapoknak, a templomőrség vezetőinek és a véneknek: Úgy vonultok ki ellenem kardokkal és botokkal, mint valami rabló ellen.
53 Mindennap veletek voltam a templomban, mégsem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának ideje.
54 Miután pedig elfogták őt, elvitték és bekísérték a főpap házába. Péter pedig távolról követte.
55 Mikor az udvar közepén tüzet raktak, és körülülték, Péter is leült közéjük.
56 Amint ott ült a tűz világánál, meglátta őt egy szolgáló, szemügyre vette, és így szólt: Ez is vele volt.
57 Ő azonban letagadta, ezt mondva: Asszony, nem ismerem őt!