2 Fogadjatok be minket. Senkit meg nem bántottunk, senkit meg nem károsítottunk, senkit meg nem csaltunk.
3 Nem vádként mondom, hiszen az előbb mondtam, hogy szívünkben vagytok, hogy együtt haljunk, együtt éljünk.
4 Nagyon bízom bennetek, és sok dicsekedni valóm van veletek. Tele vagyok vigasztalódással, sok nyomorúságunkban is túlárad bennem az öröm.
5 Mert amikor Macedóniába jöttünk, semmi nyugalma sem volt testünknek, sőt minden felől zaklattak: kívül harc, belül félelem.
6 De az Isten, a megalázottak vigasztalója, minket is megvigasztalt Titusz megjöttével.
7 Sőt nem megjöttével csupán, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel ti vigasztaltátok meg. Hírül hozta ugyanis nekünk a ti vágyódásotokat, kesergéseteket, hozzám való ragaszkodásotokat, úgyhogy én még jobban megörültem.
8 Mert ha megszomorítottalak titeket azzal a levéllel nem bánom, noha bántam, mert látom, hogy az a levél, ha ideig-óráig meg is szomorított titeket,