13 Mi pedig mindenkor hálaadással tartozunk Istennek érettetek, atyámfiai, akiket szeret az Úr, hogy kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Lélek által való megszentelésben és az igazság hitében,
14 amire elhívott titeket a mi evangéliumunk által, hogy részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében.
15 Ezért, atyámfiai, legyetek állhatatosak, és tartsátok meg azokat a tanításokat, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.
16 Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg,
17 vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket jó szóban és cselekedetben egyaránt.