5 Eszembe jutott ugyanis képmutatás nélküli hited, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve, hogy benned is.
6 Ezért emlékeztetlek téged, hogy szítsd fel Isten kegyelmi ajándékát, amely kézrátételem által benned van.
7 Mert nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erőnek, szeretetnek és józanságnak lelkét.
8 Ne szégyelld tehát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát, hanem velem együtt szenvedj az evangéliumért Istentől kapott erővel,
9 aki megtartott minket, és szent hívással elhívott, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet nekünk Krisztus Jézusban adott az idők kezdete előtt,
10 ami pedig most nyilvánvalóvá lett a mi Megtartónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki legyőzte a halált, és világosságra hozta az életet és halhatatlanságot az evangélium által.
11 Ennek tett engem hírnökévé, apostolává és tanítójává.