11 mert megtudhatod, hogy nincs tizenkét napnál több, mióta feljöttem imádkozni Jeruzsálembe.
12 De a templomban sem láttak úgy, hogy valakivel vitatkoztam volna, vagy hogy a népet egybecsődítettem volna, sem a zsinagógákban, sem a városban.
13 Rám sem bizonyíthatják azokat, amikkel most engem vádolnak.
14 Azt pedig vallom, hogy én aszerint az út szerint -- amelyet eretnekségnek mondanak --, úgy szolgálok az atyáim Istenének, mint aki hiszek mindabban, ami a törvényben és a próféták könyvében meg van írva.
15 Reménységem van az Istenben, hogy amit ők maguk is várnak, lesz feltámadásuk a halottaknak, mind az igazaknak, mind a hamisaknak.
16 Ebben gyakorlom magamat, hogy botránkozás nélkül való lelkiismeretem legyen az Isten és emberek előtt mindenkor.
17 Sok esztendő múltán pedig eljöttem, hogy népemnek alamizsnát hozzak és áldozatokat.