5 Mi ugyanis úgy találtuk, hogy ez veszedelmes ember, és meghasonlást támaszt a föld kerekségén levő valamennyi zsidó között, és a názáretiek felekezetének feje,
6 aki a templomot is meg akarta szentségteleníteni, de elfogtuk őt, és a mi törvényünk szerint akartuk elítélni.
7 Liziász ezredes azonban, nagy karhatalommal oda jött, és kivette őt kezünkből,
8 és azt parancsolta, hogy az ő vádlói hozzád jöjjenek. Tőle te magad, ha kihallgatod, értesülhetsz mindezekről, melyekkel mi őt vádoljuk.“
9 A zsidók is helybenhagyták ezt, és bizonygatták, hogy mindez valóban így van.
10 Miután intett neki a tiszttartó, hogy szóljon, Pál így felelt: „Mivel tudom, hogy te sok esztendő óta vagy ennek a népnek bírája, bátrabban védekezem a magam ügyében,
11 mert megtudhatod, hogy nincs tizenkét napnál több, mióta feljöttem imádkozni Jeruzsálembe.