6 Azért, amiképpen befogadtátok a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok őbenne,
7 meggyökerezve és tovább épülve őbenne és megerősödve a hitben, ahogyan arra megtaníttattatok, és amiben bővölködtök hálaadással.
8 Vigyázzatok, hogy senki ne legyen, aki benneteket foglyul ejt bölcselkedéssel és üres csalással, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint és nem a Krisztus szerint való.
9 Mert őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg,
10 és ti őbenne vagytok beteljesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak;
11 akiben körül is vagytok metélve kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkőzve az érzéki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében,
12 eltemettetve vele együtt a keresztségben, és vele egyetemben fel is támadtok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halálból.