33 és szeretni őt teljes szívből, teljes elméből, teljes lélekből és teljes erőből és szeretni az ember felebarátját, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres áldozatnál.“
34 Jézus pedig látva, hogy bölcsen felelt, ezt mondta neki: „Nem vagy messze az Isten országától.“ És többé senki sem merte őt megkérdezni.
35 Amint Jézus a templomban tanított, ezt kérdezte: „Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus Dávidnak Fia?
36 Hiszen Dávid maga mondta a Szentlélek által: Mondta az Úr az én Uramnak: ülj az én jobb kezem felől, amíg lábaid alá nem vetem ellenségeidet zsámolyul.
37 Tehát maga Dávid nevezi őt Urának, hogyan lehet akkor a Fia?“ És a nagy sokaság örömmel hallgatta.
38 Jézus pedig ezt mondta nekik tanításában: „Őrizkedjetek az írástudóktól, akik örömest járnak hosszú köntösökben, és szeretik, ha a piacokon köszöntik őket.
39 És szeretik a gyülekezetekben az első helyeket és a lakomákon a főhelyeket.