7 és felhő támadt, mely beárnyékolta őket, és a felhőből szózat jött: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok.“
8 És mikor nagyon hirtelen körültekintettek, senkit sem láttak maguk körül, egyedül Jézust.
9 Mikor pedig a hegyről leszálltak, megparancsolta nékik, hogy senkinek se beszéljék el, amit láttak, csak amikor az Emberfia a halálból feltámad.
10 És ezt a parancsot megtartották magukban, tanakodva egymás között: mit jelent a halálból feltámadni?
11 És megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?“
12 Ő pedig ezt felelte nekik: „Illés ugyan előbb eljön, és helyreállít mindent; de hogyan van az Emberfiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie és megvettetnie?
13 De mondom nektek, hogy Illés is eljött, és azt cselekedték vele, amit akartak, amint meg van írva róla.“