8 Megdicsérte az úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett. Mert ennek a kornak fiai a saját nemzedékükkel szemben eszesebben viselkednek, mint a világosság fiai teszik.
9 És én azt mondom nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor kihagy majd az élet, magukhoz fogadjanak titeket az örök sátrakba.
10 Aki a legkisebben hű, a sokon is hű lesz és legkisebben hamis, a sokon is hamis lesz.
11 Ha tehát a hamis mammonon hűekké nem lettetek, ki bízza majd rátok az igazit?
12 És ha a másén hívekké nem lettetek, ki adja oda nektek a tieteket?
13 Egy cseléd sem végezhet egyszerre két úrnak szolgálatot, mert vagy gyűlölni fogja az egyiket és szeretni a másikat, vagy ragaszkodni fog az egyikhez, és meg fogja vetni a másikat. Nem szolgálhattok egyszerre Istennek és a mammonnak.”
14 Meghallották pedig mindezt a farizeusok, akik pénzkedvelők voltak, és csúfolták őt.