1 Agrippa ekkor így szólt Pálhoz: „Engedelmet kapsz, hogy magad felől beszélj.” Erre Pál kinyújtotta kezét és így védekezett:
2 „Boldognak tartom magamat Agrippa király, hogy mindabban, amivel a zsidók vádolnak engem, előtted kell ma védekeznem,
3 mivel te nagyon jól ismered a zsidóknak minden szokását és vitakérdését. Azért könyörgöm, hallgass meg engem nagy türelemmel.
4 Nemzetem közt is, Jeruzsálemben is tudják az összes zsidók, hogy az én régebbi életmódom ifjúságomtól fogva milyen volt, ha éppen tanúskodni akarnának.
5 Mert már előzőleg, sőt kezdettől fogva tudták rólam, hogy a mi istentiszteletünk legpontosabb felekezetének szabályai szerint éltem: farizeus voltam.
6 S most is azért a reménységért állok itt vád alá helyezve, melyet Isten atyáinkra vonatkozólag adott,
7 s amelyhez a mi tizenkét törzsünk, éjjel-nappal megfeszülten szolgálva, remél eljutni egyszer. Ezért a reménységért vádolnak engem most a zsidók, óh király!
8 Hogy is van hát a dolog? Nálatok hihetetlennek ítélik azt, hogy az Isten halottakat támaszt?
9 Nos, én magam is arra a véleményre jutottam, hogy a názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges tettet kell véghez vinnem
10 és ezt Jeruzsálemben meg is tettem: a főpapoktól nyert meghatalmazással a szentek közül sokakat zárattam börtönökbe, s megöletésükhöz is hozzájárultam szavazatommal,
11 amellett az összes zsinagógákban sokszor kínzással kényszerítettem őket arra, hogy káromoljanak. A harag őrjöngővé tett velük szemben, és külországi városokig folytattam ellenük az üldözést.
12 Ilyképpen utaztam Damaszkuszba a főpapoktól kapott meghatalmazással és engedéllyel,
13 s utazás közben egy délben azt láttam, óh király, hogy a mennyből a nap ragyogását felülhaladó fény sugároz körül engem és azokat, akik velem utaztak.
14 Mindannyian a földre estünk és én egy hangot hallottam, mely héber nyelven így szólított meg: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod.
15 Azt kérdeztem erre: Ki vagy Uram? Az Úr így felelt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.
16 Ám kelj fel! Állj a lábadra! Hisz éppen avégett jelentem meg neked, hogy téged előre kezembe vegyelek, és szolgaként és tanúként használjalak annak hirdetésében, amit láttál, s amiért még megjelenek neked.
17 Ugyanakkor meg foglak menteni téged a néptől és ama nemzetektől, melyek közé téged küldelek,
18 hogy szemüket megnyisd, hogy sötétségből világosságra térítsd őket, sátán fennhatósága alól Istenhez, hogy a belém vetett hit által elvehessék vétkeik bocsánatát és örök részt a megszenteltek között.
19 Innen van, király, hogy nem lettem engedetlen az égi látomás iránt,
20 hanem először a damaszkusziaknak, aztán a jeruzsálemieknek és a Júda egész földjén, majd a nemzeteknek hirdettem, hogy új felismerésre térjenek és hogy odaforduljanak Istenhez, aztán az új felismerésre téréshez méltó tetteket cselekedjenek.
21 Ilyen dolgok miatt fogtak el engem a zsidók a szent helyen és kísérelték meg, hogy meggyilkoljanak.
22 Elnyerve, s a mai napig élvezne, az isteni gondviselés oltalmát, itt állok mégis, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmivel sem mondok többet azoknál, amikről a próféták és Mózes is megmondták már, hogy azoknak meg kell lenniük:
23 hogy tudniillik szenvedőnek kell lennie a Krisztusnak, hogy elsőként kell feltámadnia a halottak közül, hogy világosságot kell hirdetnie mind a népnek, mind a nemzeteknek.”
24 Amikor Pál védelmére ezeket elmondotta, Fesztusz nagy hangon felkiáltott: „Elment az eszed Pál, a sok tanulás kavarog benned az őrültségig.”
25 „Nem vagyok őrült, magasztos Fesztusz – felelte Pál –, hanem igaz és józan szavakat szólok.
26 Hiszen ismeri a dolgokat a király is, akihez szabadon szólhatok. Meg vagyok győződve, hogy e dolgok közül semmi sem maradt rejtve őelőle, mert nem valami zugban történtek ezek.
27 Hiszel Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.”
28 Agrippa erre így szólt Pálhoz: „Rövidesen ráveszel, hogy én is keresztyénként lépjek fel.”
29 Mire Pál: „Esdek az Istennek, hogy akár rövidesen, akár hosszabb idő múltán nemcsak te, hanem mindazok, akik ma hallgatnak engem, olyanokká legyenek, amilyen én vagyok, ezeket a bilincseket kivéve.”
30 Erre a király, a helytartó, Berniké és a velük ülők felkeltek,
31 elvonultak és azt beszélték egymás között, hogy ez az ember semmi olyant nem cselekszik, ami halált vagy bilincset érdemelne.
32 Agrippa pedig mondta Fesztusznak: „Ezt az embert szabadon lehetett volna bocsátani, ha a császárra nem fellebbezett volna.”