5 Az előbbi helyen mégis azt mondja: „Ők sohasem fognak bemenni nyugalmamba!”
6 Máig is érvényes tehát, hogy egyesek be fognak menni Isten nyugalmába, ugyanakkor azok, akik akkor régen hallották az örömhírt, nem léptek be, mert engedetlenek voltak.
7 Ezért Isten újra ad egy lehetőséget, és ezt így nevezi: „ma”. Erről a napról sok idő múltán maga Isten mondta Dávid által azt, amit már az előbb is idéztünk:„Ma, ha meghalljátok Isten hangját,ne makacskodjatok!” Zsolt 95:7-8
8 Mert ha Józsué bevezette volna Izráel népét Isten nyugalma helyére, Isten nem beszélt volna később egy másik napról.
9 Ebből láthatjuk, hogy Isten népét még mindig várja a szombat-napi nyugalom.
10 A teremtéskor Isten befejezte a munkáját, és utána megpihent. Ezért aki belép Isten nyugalmába, az is befejezi a munkáját, abbahagyja erőfeszítéseit, és utána megpihen.
11 Tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, hogy beléphessünk abba a nyugalomba! Ne kövessük azok példáját, akik nem engedelmeskedtek Istennek!