A Zsidókhoz Írt Levél 5 EFO

1 A régi Izráelben a főpap a nép közül származott — Isten közülük választotta ki. Az volt a feladata, hogy népe nevében ajándékokat és bűnért való áldozatokat vigyen Istennek. Így segített az embereknek az Istennel való kapcsolatukban.

2 Ezek a főpapok is együtt éreztek a tudatlanokkal, bűnösökkel, és megértők voltak irántuk. Hiszen ők is ugyanolyan emberek voltak, mint a többiek: hajlamosak minden vétekre.

3 Éppen ezért a főpapok nemcsak a nép bűneiért, hanem a saját bűneikért is kötelesek voltak áldozatot vinni Istennek.

4 Főpapnak lenni nagy megtiszteltetés volt. De ezt a tisztséget senki sem szerezhette meg magának. Csak az lehetett főpap, akit Isten maga választott ki erre, mint például Áront is.

5 Ugyanígy, Krisztus sem maga szerezte azt a dicsőséget, hogy főpap legyen. Isten tette őt főpappá, amikor azt mondta neki:„Te vagy a fiam,ma lettem az édesapád.” Zsolt 2:7

6 Egy másik helyen az Írásban pedig ezt mondja Krisztusnak:„Örökké pap leszel,úgy, mint Melkisédek volt.” Zsolt 110:4

7 Amikor Jézus emberi testben itt élt a Földön, hangos kiáltásokkal, sírva imádkozott és könyörgött az Atya-Istenhez, aki meg tudta őt szabadítani a halál hatalmából. És mivel Jézus tisztelettel és valódi istenfélelemmel közeledett az Atyához, ő teljesítette is, amit Jézus kért.

8 Bár Jézus valóban Isten Fia volt, mégis a szenvedései által tanulta meg az engedelmességet.

9 Azután, mikor már tökéletes lett, ő lett az örök élet forrása azok számára, akik engedelmeskednek neki,

10 mert Isten őt tette Melkisédekhez hasonló főpappá.

Figyelmeztetés a visszaesés ellen

11 Sokat kellene még beszélnünk erről, de alig tudnám elmagyarázni, mert a szellemi igazságokat még nehezen értitek meg.

12 Ilyen hosszú idő után már nektek kellene másokat tanítanotok! Most mégis arra van szükségetek, hogy valaki Isten tanításának ABC-jét ismételje át veletek. Olyan tanításra van szükségetek, mint a kis gyerekeknek való tej, mert nem bírjátok a felnőtteknek való ételt.

13 Aki csak tejet iszik, az még csecsemő. Az ilyen ember még járatlan és tapasztalatlan az isteni igazságokról szóló tanítás megértésében.

14 Az igazi ételek a szellemi értelemben felnőtteknek valók, aki már megtanulták, hogyan kell a jót a rossztól megkülönböztetni.

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13