16-17 Mielőtt valaki meghal, végrendeletet készít, amely azonban csak a halála után lesz érvényes. Amíg él, addig a végrendelete nem lép életbe. Ezért meg kell bizonyosodni arról, hogy a végrendelkező valóban meghalt-e.
18 Hasonló a helyzet itt is. Ezért nem volt érvényes a Régi Szövetség sem a vér, vagyis halál nélkül.
19 Mózes előbb az egész népnek elmondta a Törvény minden rendelkezését. Azután vette a borjak és kecskék vérét, meg vizet, vörös gyapjút és izsópot, és ráhintette a vért a Törvény könyvére és az egész népre.
20 Azt mondta: „Ez a vér teszi érvényessé a Szövetséget, amelyet Isten parancsolt nektek.”
21 Ugyanígy vérrel hintette be a Szent Sátrat, és azokat az dolgokat, amelyeket a papok használtak.
22 A Törvény parancsai szerint szinte mindent vérrel kell „megtisztítani”, és a vér kiontása nélkül nincs lehetőség a bűnök megbocsátására.
23 A Szent Sátor és a régi szertartások csupán hasonlítanak azokra a valódi dolgokra, amelyek a Mennyben vannak. A Földön azokra az áldozatokra volt szükség, amelyekről az előbb beszéltünk, hogy megtisztítsák a földi dolgokat. De a valóságos mennyei dolgok ennél különb áldozatot kívánnak.