János Első Levele 1 EFO

1 Arról írunk nektek, ami kezdettől fogva volt. Arról,akit magunk hallottunk,saját szemünkkel láttunk,egész közelről figyeltünk,sőt, kezünkkel érintettünk.Ő az Isten élő és életet adó beszéde.

2 Ő az Élet, aki nyilvánvaló módon megjelent. Mi magunk is láttuk, és tanúsítjuk, hogy ez igaz. Igen, róla beszélünk, az Örök Életről. Ő mindig az Atya-Istennél volt, most azonban látható módon megjelent nekünk.

3 Láttuk és hallottuk őt, és most nektek is hirdetjük ezeket, mert azt akarjuk, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Ez pedig azt jelenti, hogy mi mindannyian az Atyával és Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben.

4 Azért írunk most nektek erről, hogy a mi örömünk teljes legyen.

Jézus vére megtisztít minden bűntől

5 Az üzenet, amelyet Jézus Krisztustól hallottunk, és amelyet most nektek hirdetünk, így szól: Isten világosság, és benne nincs semmi sötétség.

6 Ezért, ha azt mondjuk, hogy közösségben vagyunk Istennel, de ugyanakkor továbbra is a sötétségben élünk, akkor hazudunk, és nem követjük az igazságot.

7 De ha valóban abban a világosságban élünk, amelyben maga Isten is él, akkor mi, akik hiszünk, közösségben vagyunk egymással. Akkor Jézusnak, Isten Fiának vére, vagyis halála megtisztít, és tisztán tart bennünket minden bűntől.

8 Ha nem akarjuk elismerni, hogy bűnösök vagyunk, akkor magunkat csapjuk be, és nincs bennünk az igazság.

9 De ha elismerjük bűneinket, akkor megtapasztaljuk, hogy Isten hűséges és igazságos: megbocsátja bűneinket, és teljesen megtisztít minden gonoszságtól.

10 Ha azt mondjuk, hogy nem követtünk el semmi bűnt, akkor valójában azt állítjuk, hogy Isten hazudik. Akkor Isten üzenetének nincs helye a szívünkben.

fejezetek

1 2 3 4 5