3 Atyánk, az Isten, és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet!
4 Mindig hálát adok Istenemnek értetek! Hálát adok azért a kegyelemért, amelyet Krisztus Jézussal együtt ajándékozott nektek.
5 Mert Jézus által Isten mindennel megáldott benneteket: a beszéd és ismeret minden fajtájával.
6 Ezáltal minden kétséget kizáróan megerősítette mindazt, amit nektek a Krisztusról mondtam.
7 Így tehát minden kegyelmi ajándék megvan közöttetek, és örömmel várjátok Urunk, Jézus Krisztus megjelenését.
8 Isten mindvégig megerősít majd titeket, hogy Urunk, Jézus Krisztus Napján senki ne vádolhasson benneteket.
9 Isten teljesen megbízható, és megtartja ígéreteit! Ő hívott el bennünket, hogy teljes életközösségben éljünk Fiával, Jézus Krisztussal, Urunkkal.