2 Timótheus 2 HUNK

Intés a tanítói hivatalnak hű és állhatatos folytatására

1 Te annakokáért, én fiam, erősödjél meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben;

2 És a miket tőlem hallottál sok bizonyság által, azokat bízzad hív emberekre, a kik másoknak a tanítására is alkalmasak lesznek.

3 Te azért a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó vitéze.

4 Egy harczos sem elegyedik bele az élet dolgaiba; hogy tessék annak, a ki őt harczossá avatta.

5 Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd.

6 A ki munkálkodik, a földmívelőnek kell a gyümölcsökben először részesülnie.

7 Értsd meg a mit mondok; adjon azért az Úr néked belátást mindenekben.

8 Emlékezzél meg, hogy Jézus Krisztus feltámadott a halálból, ki a Dávid magvából való az én evangyéliomom szerint:

9 A melyért, mint egy gonosztevő, szenvedek mind a fogságig; de az Istennek beszéde nincs bilincsbe verve.

10 Annakokáért mindent elszenvedek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való idvességet örök dicsőséggel egyben.

11 Igaz beszéd ez. Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is.

12 Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is: ha megtagadjuk, ő is megtagad minket;

13 Ha hitetlenkedünk, ő hű marad: ő magát meg nem tagadhatja.

Óvás a tévtanítók szóharczaitól

14 Ezekre emlékeztesd, kérvén kérve őket az Úr színe előtt, hogy ne vitatkozzanak haszontalanul, a hallgatóknak romlására.

15 Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, a ki szégyent nem vall, a ki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.

16 A szentségtelen üres lármákat pedig kerüld, mert mind nagyobb istentelenségre növekednek.

17 És az ő beszédök mint a rákfekély terjed; közülök való Himenéus és Filétus.

18 A kik az igazság mellől eltévelyedtek, azt mondván, hogy a feltámadás már megtörtént, és feldúlják némelyeknek a hitét.

19 Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentoma, melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, a ki Krisztus nevét vallja.

20 Nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és cserépből valók is; és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók.

21 Ha tehát valaki magát ezektől tisztán tartja, tisztességre való edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas.

Intés derék életre

22 Az ifjúkori kivánságokat pedig kerüld; hanem kövessed az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetembe, a kik segítségül hívják az Urat tiszta szívből.

23 A botor és gyermekes vitatkozásokat pedig kerüld, tudván, hogy azok háborúságokat szülnek.

24 Az Úr szolgájának pedig nem kell torzsalkodni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes.

25 A ki szelíden fenyíti az ellenszegülőket; ha talán adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére,

26 És felocsudnának az ördög tőréből, foglyokká tétetvén az Úr szolgája által az Isten akaratára.

fejezetek

1 2 3 4