Efézus 4 HUNK

Intés a Lélek egyességére

1 Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, melylyel elhívattatok.

2 Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben,

3 Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében.

4 Egy a test és egy a Lélek, miképen elhívatástoknak egy reménységében hívattatok el is;

5 Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség;

6 Egy az Isten és mindeneknek Atyja, a ki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.

7 Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint.

8 Ezokáért mondja az Írás: Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek.

9 (Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire?

10 A ki leszállott vala, ugyanaz, a ki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.)

11 És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:

12 A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:

13 Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére:

14 Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által;

15 Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, a ki a fej, a Krisztusban;

16 A kiből az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az Ő segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben.

Intés új életben járásra

17 Ezt mondom annakokáért és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjöknek hiábavalóságában,

18 Kik értelmökben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívök keménysége miatt van bennök;

19 Kik erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekedésére.

20 Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust;

21 Ha ugyan Őt megértettétek és Ő benne megtaníttattatok, úgy a mint az igazság a Jézusban:

22 Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt;

23 Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint,

24 És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.

25 Azért levetvén a hazugságot, szóljatok igazságot, kiki az ő felebarátjával: mert egymásnak tagjai vagyunk.

26 Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon;

27 Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet.

28 A ki oroz vala, többé ne orozzon; hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az ő kezeivel azt, a mi jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek.

29 Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak.

30 És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, a ki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.

31 Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt;

32 Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.

fejezetek

1 2 3 4 5 6