1 A zífiek elmentek Saulhoz Gibeába, és megmondták, hogy Dávid a Hakíla-halmon rejtőzik a sivatagtól keletre.
2 Ezért elindult Saul, és elment a Zíf-pusztába háromezer válogatott izráeli emberrel, hogy megkeresse Dávidot a Zíf-pusztában.
3 Saul a Hakíla-halmon a sivatagtól keletre, az út mellett ütött tábort. Dávid is a pusztában tartózkodott. Amikor észrevette, hogy Saul utánamegy a pusztába,
4 kémeket küldött ki Dávid, és megtudta, hogy csakugyan megérkezett Saul.
5 Ekkor elindult Dávid, és odament arra a helyre, ahol Saul táborozott, és megnézte Dávid azt a helyet, ahol Saul és hadseregparancsnoka, Abnér, Nér fia feküdt. Saul ugyanis a szekértáborban feküdt, a hadinép pedig körülötte táborozott.
6 Dávid megszólalt, és ezt kérdezte a hettita Ahimelektől és Abisajtól, Cerújá fiától, Jóáb testvérétől: Ki jön el velem Saul táborába? Abisaj így felelt: Én elmegyek veled.
7 Dávid és Abisaj éjjel mentek a hadinép közé. Látták, hogy ott fekszik Saul, és alszik a szekértáborban, lándzsája pedig a földbe van szúrva a fejénél. Abnér és a hadinép pedig körülötte feküdt.
8 Akkor ezt mondta Abisaj Dávidnak: Most kezedbe juttatta Isten az ellenségedet. Hadd szögezzem hát a földhöz lándzsám egyetlen dobásával! Másikra már nem lesz szükség.
9 Dávid azonban ezt felelte Abisajnak: Ne pusztítsd el, mert ki emelhet büntetlenül kezet az Úr fölkentjére?!
10 Majd ezt mondta Dávid: Az élő Úrra mondom, hogy megveri az Úr, vagy úgy, hogy eljön halála napja, vagy úgy, hogy harcba megy, és ott vész el.
11 Az Úr őrizzen meg attól, hogy kezet emeljek az Úr fölkentjére! Csak a lándzsát vedd el a feje mellől meg a vizes korsót, és menjünk!
12 És elvette Dávid a lándzsát meg a vizes korsót Saul feje mellől, és elmentek. Senki sem látta, senki sem vette észre, senki sem ébredt fel, hanem mindenki aludt, mert az Úr mély álmot bocsátott rájuk.
13 Ezután átment Dávid a túlsó oldalra, megállt messze a hegy tetején, és nagy távolság volt köztük.
14 Így kiáltott Dávid a hadinépnek és Abnérnak, Nér fiának: Abnér, nem válaszolsz? Abnér így válaszolt: Ki vagy te, hogy így kiáltozol a királynak?
15 Dávid ezt felelte Abnérnak: Te vagy az az ember, akihez fogható nincsen Izráelben? Miért nem vigyáztál uradra, a királyra? Hiszen bement valaki az embereim közül, hogy elpusztítsa uradat, a királyt!
16 Ezt nem jól tetted. Az élő Úrra mondom, hogy a halál fiai vagytok, mert nem őriztétek uratokat, az Úr fölkentjét! Nézd csak meg, hová lett a király lándzsája és a vizes korsó a feje mellől?
17 Saul megismerte Dávid hangját, és ezt mondta: Nem a te hangod ez, Dávid fiam? Dávid így felelt: De az én hangom, uram királyom.
18 Miért üldözi szolgáját az én uram? – kérdezte. Mit követtem el, és miféle gonoszság van bennem?
19 Most azért hallgassa meg, uram királyom, szolgájának a szavát. Ha az Úr ingerelt föl ellenem, ő kiengesztelhető áldozattal. De ha emberek, akkor legyen rajtuk az Úr átka, mert elűztek engem, hogy ne tartozzam az Úr örökségéhez, és ezt mondták: Eredj, szolgálj más isteneknek!
20 Ne hulljon azért vérem a földre az Úr színétől távol! Mert hadba vonult Izráel királya, hogy megkeressen egy árva bolhát; mint fogolymadarat, üldöz a hegyeken.
21 Akkor ezt mondta Saul: Vétkeztem! Térj vissza, Dávid fiam! Nem követek el többé ellened gonoszságot, hiszen drága volt előtted az életem ezen a napon. Bizony, ostoba voltam, és igen nagyot tévedtem.
22 Dávid így válaszolt: Itt van a király lándzsája. Jöjjön át egy legény, és vigye el!
23 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert az Úr a kezembe adott ma téged, de én nem akartam kezet emelni az Úr fölkentjére.
24 Amilyen értékes volt előttem a mai napon a te életed, olyan értékes legyen az én életem is az Úr előtt, és mentsen meg engem minden nyomorúságtól.
25 Akkor ezt mondta Saul Dávidnak: Légy áldott, Dávid fiam! Bármibe fogsz, véghez fogod vinni. És elment Dávid a maga útjára, Saul is visszatért a maga lakóhelyére.