2Királyok 25 HUNB

Nebukadneccar elfoglalja Jeruzsálemet

1 Uralkodásának kilencedik évében, a tizedik hónap tizedikén megérkezett Nebukadneccar, Babilónia királya egész hadseregével Jeruzsálem alá, és tábort ütött vele szemben; körülötte pedig ostromműveket építtetett.

2 Ostrom alatt állt a város Cidkijjá király tizenegyedik évéig.

3 A negyedik hónap kilencedikén már úgy elhatalmasodott a városban az éhínség, hogy nem volt ennivalója az ország népének.

4 Akkor betörtek a városba. A harcosok azonban éjszaka mind kimenekültek a két várfal közt lévő kapun át, amely a király kertje mellett van, és bár a káldeusok ott voltak körös-körül a város alatt, eljutottak a síkság felé vezető útra.

5 A káldeusok egy csapata azonban üldözőbe vette a királyt, és utolérte a jerikói síkságon, mivel egész csapata szétszóródott mellőle.

6 El is fogták a királyt, és elvitték Babilónia királyához Riblába, aki ítéletet tartott fölötte.

7 Cidkijjá fiait szeme láttára ölték meg, azután Cidkijját megvakították, majd bilincsbe verték és elvitték Babilóniába.

Jeruzsálem kifosztása és elpusztítása

8 Az ötödik hónap hetedikén – Nebukadneccar királynak, Babilónia királyának tizenkilencedik évében – eljött Nebuzaradán testőrparancsnok, Babilónia királyának az udvari embere Jeruzsálembe.

9 Felgyújtotta az Úr házát és a királyi palotát, fölperzselte Jeruzsálem minden házát és valamennyi nagy palotáját.

10 A testőrparancsnokkal levő egész káldeus haderő pedig lerombolta Jeruzsálem várfalait körös-körül.

11 A városban megmaradt többi népet meg az átpártolókat, akik Babilónia királyához pártoltak, a maradék népességgel együtt fogságba hurcolta Nebuzaradán testőrparancsnok.

12 Csak az ország nincstelenjeiből hagyott otthon a testőrparancsnok, szőlőműveseknek és mezei munkásoknak.

13 Összetörték a káldeusok az Úr házánál levő rézoszlopokat, továbbá az Úr házához tartozó mosdóállványokat meg a réztengert, és a rezet elvitték Babilóniába.

14 Elvitték a fazekakat, a lapátokat, a késeket, a serpenyőket és minden rézeszközt, amelyekkel a szent szolgálatot szokták végezni.

15 Elvitte a testőrparancsnok a szenesserpenyőket és a hintőedényeket is; mindent, ami csak aranyból és ezüstből volt.

16 A két oszlopban, az egyetlen réztengerben és a mosdóállványokban, amelyeket Salamon készíttetett az Úr házához, mindezekben a tárgyakban megmérhetetlen súlyú réz volt.

17 Az egyik oszlop tizennyolc könyök magas volt, és réz oszlopfő volt rajta. Az oszlopfő három könyök magas volt, és az oszlopfőn körös-körül recézet meg gránátalma volt, mind rézből. Ugyanilyen recézete volt a másik oszlopnak is.

18 Elvitte a testőrparancsnok Szerájá főpapot meg Cefanjá papot, a helyettesét, és három ajtóőrt.

19 Elvitt egy főembert is a városból, aki a harcosok parancsnoka volt, öt embert a király személyes környezetéből, akiket a városban találtak, továbbá a hadseregparancsnok írnokát, aki fegyverbe szokta hívni az ország hadinépét, végül hatvan férfit az ország népéből, akiket ott találtak a városban.

20 Fogta és elvitte őket Nebuzaradán testőrparancsnok Babilónia királyához Riblába.

21 Babilónia királya pedig levágatta, megölette őket Riblában, Hamát földjén. Így kellett fogságba mennie Júdának saját földjéről.

Gedaljá helytartó Jeruzsálemben

22 Nebukadneccar, Babilónia királya a Júda országában maradt nép fölé, amelyet meghagyott, Gedalját, Ahikám fiát, Sáfán unokáját nevezte ki helytartóvá.

23 Amikor meghallották a csapatparancsnokok és embereik, hogy Babilónia királya Gedalját tette helytartóvá, elmentek Gedaljához Micpába. Ezek voltak: Jismáél, Netanjá fia, Jóhánán, Káréah fia, a netófái Szerájá, Tanhumet fia, meg Jaazanjáhú, Maakáti fia, és embereik.

24 Gedaljá megesküdött nekik és embereiknek, és így szólt hozzájuk: Ne féljetek a káldeusok szolgáitól! Maradjatok az országban, és szolgáljátok Babilónia királyát, akkor jó dolgotok lesz!

25 A hetedik hónapban azonban Jismáél, Netanjá fia, Elisámá unokája, aki királyi származású volt, elment tíz emberével, és levágta Gedalját, és az meg is halt. Levágták azokat a júdaiakat és káldeusokat is, akik ott voltak vele Micpában.

26 Ezután fölkerekedett az egész nép apraja-nagyja, a csapatparancsnokokkal együtt, és elmentek Egyiptomba, mert féltek a káldeusoktól.

Jójákin a fogságban visszanyeri királyi rangját

27 Jójákin júdai király fogságának harminchetedik évében, a tizenkettedik hónap huszonhetedikén történt, hogy Evil-Meródak, Babilónia királya, abban az évben, amikor uralkodni kezdett, megkegyelmezett Jójákin júdai királynak, és kiengedte a fogházból.

28 Jóindulattal beszélt vele, és székét följebb tétette a többi király székénél, akik nála voltak Babilonban.

29 Kicseréltette rabruháit, és Jójákin állandóan vele étkezett, egész életében.

30 Ellátását állandó ellátásként a királytól kapta, napi szükséglete szerint, egész életében.

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25