4 De a közöttük levő gyülevész nép telhetetlen volt kívánságában, ezért Izráel fiai újra siránkozni kezdtek, és ezt mondták: Ki tart jól bennünket hússal?
5 Emlékszünk, hogy Egyiptomban olcsón ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát.
6 Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül.
7 A manna olyan volt, mint a koriandermag, hasonló az illatos gyantacsepphez.
8 A nép elszéledt, és úgy szedegette. Kézimalmon megőrölték, vagy mozsárban megtörték, azután fazékban megfőzték, és lepényt készítettek belőle. Olyan íze volt, mint az olajos süteménynek.
9 Amikor a harmat leszállt éjjel a táborra, akkor szállt le a manna is.
10 Mózes meghallotta, hogy a nép nemzetségeiben mindenki a sátra bejáratánál siránkozik. Akkor igen fölgerjedt az Úr haragja, és Mózes is rossznak látta ezt.