1 Akkor ezt mondta Bálám Báláknak: Építs itt hét oltárt, és készíts ide hét bikát és hét kost.
2 Úgy cselekedett Bálák, ahogyan Bálám meghagyta. Azután Bálák és Bálám bikát és kost áldozott az oltárokon.
3 Majd ezt mondta Bálám Báláknak: Állj oda az égőáldozatod mellé, én pedig elmegyek. Talán lesz találkozásom az Úrral, és amit majd láttat velem, azt elmondom neked. És fölment a hegytetőre.
4 Isten találkozott Bálámmal, aki ezt mondta neki: Hét oltárt állítottam fel, és bikát meg kost áldoztam mindegyik oltáron.
5 Az Úr pedig Bálám szájába adta igéjét, és azt mondta: Térj vissza Bálákhoz, és eszerint beszélj.
6 Amikor visszatért hozzá, ő még ott állt az égőáldozat mellett, Móáb valamennyi vezető emberével együtt.
7 Bálám példabeszédbe kezdett és ezt mondta:Arámból hozatott ide Bálák,Kelet hegyeiről Móáb királya:Jöjj, átkozd meg Jákóbot,jöjj, kárhoztasd Izráelt!
8 Hogy ronthatnám meg, kit Isten nem ront meg?Hogy kárhoztatnám, kit az Úr nem kárhoztat?
9 Jól látom őt a sziklacsúcsról,szemlélem a halmokról.E nép egyedül fog lakni,nem számítja magát a nemzetek közé.
10 Ki számolhatja meg Jákóbot– száma mint a por –és Izráelnek csak a negyedét is?Bár úgy halnék meg, mint ez igazak,s lenne végem olyan, mint az övék!
11 Akkor ezt mondta Bálák Bálámnak: Mit tettél velem?! Elhoztalak ellenségeim megrontására, te pedig megáldottad őket!
12 De ő ezt felelte: Nekem vigyáznom kell, hogy csak azt mondjam, amit az Úr ad a számba.
13 Akkor ezt mondta neki Bálák: Jöjj velem egy másik helyre, ahonnan láthatod azt a népet. De csak a szélét láthatod, az egészet nem látod. Onnan rontsd meg őket!
14 Magával vitte a Cófim mezejére, a Piszga csúcsára. Épített ott hét oltárt, és mindegyik oltáron bikát és kost áldozott.
15 Majd ezt mondta Báláknak: Állj ide égőáldozatod mellé, én pedig amott szeretnék találkozni Istennel.
16 Az Úr találkozott Bálámmal, igéjét adta a szájába, és ezt mondta: Térj vissza Bálákhoz, és eszerint beszélj.
17 Amikor visszament hozzá, még ott állt égőáldozata mellett Móáb vezető embereivel együtt. Bálák ezt kérdezte tőle: Mit mondott az Úr?
18 Ő pedig példabeszédbe kezdett, és ezt mondta:Hallgass csak rám, Bálák,figyelj ide, Cippór fia!
19 Nem ember az Isten, hogy hazudnék,nem embernek fia, hogy bármit megbánna.Mond-e olyat, amit meg ne tenne,ígér-e olyat, amit nem teljesít?
20 Áldásra kaptam parancsot,s ha ő áld, meg nem másíthatom.
21 Nem látnak bajt Jákóbban,nem látnak nyomorúságot Izráelben.Vele van Istene, az Úr,királynak szóló ujjongás hangzik benne.
22 Isten hozta ki őket Egyiptomból,olyan az ereje, mint a bivaly szarva.
23 Nem fog a varázslás Jákóbon,sem az igézet Izráelen.Idejében megmondják Jákóbnak,Izráelnek, hogy mit tesz az Isten.
24 Ez a nép mint nőstényoroszlán kel föls mint hímoroszlán emelkedik föl,nem fekszik le, míg prédát nem eszik,és elejtettek vérét nem issza.
25 Akkor Bálák ezt mondta Bálámnak: Ha már nem tudod megrontani, legalább ne áldd meg!
26 De Bálám ezt felelte Báláknak: Megmondtam már neked, hogy csak azt fogom tenni, amit az Úr meghagy!
27 Akkor Bálák ezt mondta Bálámnak: Jöjj, elviszlek egy másik helyre! Talán jónak látja Isten, hogy onnan rontsd meg Izráelt.
28 Bálák tehát magával vitte Bálámot a Peór csúcsára, amely a síkságra néz.
29 Ott ezt mondta Bálám Báláknak: Építs itt hét oltárt, és készíts ide hét bikát meg hét kost.
30 Bálák megtette, amit Bálám mondott, és mindegyik oltáron bikát és kost áldozott.