33 „Hallgassatok meg egy másik példázatot. Volt egy gazda, aki szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót készített, és őrtornyot épített benne, azután bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott.
34 Amikor elérkezett a szüret ideje, elküldte szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át a neki járó termést.
35 A munkások megfogták szolgáit, és kit megvertek, kit megöltek, kit pedig megköveztek közülük.
36 Aztán ismét küldött szolgákat, többet, mint először, de ugyanígy bántak azokkal is.
37 Utoljára pedig fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: A fiamat meg fogják becsülni.
38 De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak maguk között: Ez az örökös: gyertek, öljük meg, és azután mienk lesz az öröksége.
39 Majd megfogták, kidobták a szőlőn kívülre, és megölték.