Máté 9 HUNB

Jézus meggyógyítja a bénát

1 Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába.

2 És íme, vittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: „Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid.”

3 Ekkor néhány írástudó így szólt magában: „Ez Istent káromolja.”

4 Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta: „Miért gondoltok gonoszt szívetekben?

5 Ugyan mi könnyebb, ezt mondani: Megbocsáttattak bűneid! – vagy ezt mondani: Kelj fel, és járj!?

6 Hogy pedig megtudjátok, hogy van hatalma az Emberfiának megbocsátani a bűnöket a földön: Kelj fel – így szólt ekkor a bénához –, vedd az ágyadat, és menj haza!”

7 Az pedig felkelt, és hazament.

8 Amikor a sokaság ezt meglátta, félelem fogta el őket; és dicsőítették az Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.

Jézus elhívja Mátét

9 Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert ülni a vámnál, akit Máténak hívtak, és így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felkelt, és követte őt.

10 És történt, amikor Jézus asztalhoz telepedett a házban, sok vámszedő és bűnös jött oda, és letelepedtek Jézussal és az ő tanítványaival együtt.

11 Meglátták ezt a farizeusok, és szóltak tanítványainak: „Miért eszik a ti mesteretek vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?”

12 Ő pedig, amikor ezt meghallotta, így szólt: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.

13 Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.”

Jézus tanítása a böjtről

14 Akkor odamentek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?”

15 Jézus ezt mondta nekik: „Gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De jönnek olyan napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak.

16 Senki sem tesz foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás kitép a ruhából, és még csúnyább szakadás támad.

17 Új bort sem töltenek régi tömlőbe, mert a tömlő szétreped: a bor is kiömlik, a tömlő is elpusztul; hanem az új bort új tömlőbe töltik, és akkor mindkettő megmarad.”

A vérfolyásos asszony meggyógyítása

18 Miközben ezeket mondta nekik, íme, egy zsinagógai elöljáró ment hozzá, leborult előtte, és így szólt: „A leányom most halt meg, de jöjj, tedd rá a kezed, és élni fog.”

19 Jézus felkelt, és követte őt tanítványaival együtt.

20 És íme, egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról hozzáférkőzve megérintette ruhája szegélyét,

21 mert ezt mondta magában: „Ha csak megérinthetem ruháját, meggyógyulok.”

22 Amikor Jézus megfordult, és meglátta őt, így szólt: „Bízzál, leányom, hited megtartott téged.” És meggyógyult az asszony abban az órában.

23 Amikor Jézus bement az elöljáró házába, és meglátta a fuvolásokat meg a zajongó sokaságot,

24 így szólt: „Menjetek innen, mert a leányka nem halt meg, csak alszik.” Azok pedig kinevették őt.

25 Amikor aztán kiküldték onnan a sokaságot, bement, megfogta a leányka kezét, mire az felébredt.

26 És híre ment ennek az egész vidéken.

Jézus meggyógyít két vakot

27 Amikor Jézus továbbment onnan, csatlakozott hozzá két vak, és ezt kiáltotta: „Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!”

28 Amikor pedig bement a házba, odamentek hozzá a vakok; Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?” Ezt felelték: „Igen, Uram!”

29 Ekkor megérintette a szemüket, és ezt mondta: „Legyen a ti hitetek szerint!”

30 Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig erélyesen rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, meg ne tudja senki!”

31 De azok elmentek, és elvitték hírét az egész vidéken.

Jézus meggyógyítja a megszállott némát

32 Amikor ezek mentek kifelé, íme, odavittek hozzá egy megszállott némát.

33 Miután kiűzte belőle az ördögöt, megszólalt a néma, a sokaság pedig elcsodálkozott, és ezt mondta: „Sohasem láttak még ilyet Izráelben!”

34 A farizeusok viszont ezt mondották: „Az ördögök fejedelmének a segítségével űzi ki az ördögöket.”

Az aratnivaló sok, a munkás kevés

35 Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget.

36 Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül.

37 Ekkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés:

38 kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.”

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28