14 ők megálltak annak a darab földnek a közepén, megvédték azt, és megverték a filiszteusokat. Így adott az Úr nagy győzelmet.
15 Egyszer a harminc vezér közül hárman elmentek Dávidhoz a kősziklára, az Adullám-barlangba, amikor a filiszteusok serege a Refáím-völgyben táborozott.
16 Dávid akkor a sziklavárban volt, a filiszteusok előőrse pedig ugyanakkor Betlehemnél.
17 Dávid eltikkadt, és ezt mondta: Ó, bárcsak valaki vizet hozna nekem a betlehemi kútból, onnan a kapu mellől!
18 Erre ez a három ember áttört a filiszteus táboron, vizet merített Betlehemben a kapu melletti kútból, elhozták, és odavitték Dávidnak. Dávid azonban nem akarta meginni, hanem kiöntötte áldozatul az Úrnak,
19 és ezt mondta: Isten mentsen meg attól, hogy ilyet tegyek! Igyam meg azoknak az embereknek a vérét, akik kockára tették az életüket?! Mert az életüket tették kockára, amikor azt elhozták. Ezért nem akarta meginni. Ilyeneket vitt véghez ez a három vitéz.
20 Abísaj, Jóáb testvére volt ennek a háromnak a parancsnoka. Ő úgy forgatta a lándzsáját, hogy háromszáz embert döfött le. Ő volt a leghíresebb a három közül.