2Sámuel 23 RÚF

Dávid utolsó szavai

1 Ezek voltak Dávid utolsó szavai:Így szól Dávid, Isai fia,így szól a magasra emelt férfi,Jákób Istenének felkentje,Izráel énekeinek kedveltje:

2 Az Úr lelke beszélt általam,az ő szava volt nyelvemen.

3 Izráel Istene ezt mondta,Izráel kősziklája így szólt hozzám:Az emberek igaz uralkodója,az istenfélő uralkodó

4 olyan, mint a fölkelő nap reggeli fénye,mint a felhőtlen reggel,melynek sugarától eső utánkisarjad a fű a földön.

5 Nem ilyen-e házam Isten színe előtt?Örök szövetségre lépett énvelem,benne elrendezett és biztosított mindent.Minden javam, minden örömöm őtőle származik.

6 De az elvetemültek mind olyanok,mint a szélhordta tövis,melyet nem fognak meg kézzel:

7 aki hozzájuk akar nyúlni,vasat ragad, lándzsanyelet;égő tűzzel égeti meg őket,ahol rájuk talál.

Dávid kiváló vitézei

8 Ezek voltak név szerint Dávid vitézei: a tahkemóni Jóséb-Bassebet, egy főtiszt, aki úgy forgatta a lándzsáját, hogy egy alkalommal nyolcszáz embert döfött le.

9 Azután Eleázár, Ahóhí fiának, Dódónak a fia, egyike annak a három vitéznek, akik Dávid mellett voltak, amikor csúffá tették a harcra gyülekezett filiszteusokat. Az izráeliek már visszavonultak,

10 de ő ott maradt, és vágta a filiszteusokat, míg csak bele nem fáradt, és hozzá nem ragadt a keze a kardhoz. Nagy győzelmet adott az Úr azon a napon. Azután a hadinép is visszatért hozzá, de csak fosztogatni.

11 A következő volt Sammá, a harári Ágé fia. Amikor összegyűltek a filiszteusok Lehínél, ahol a mező egy darabja lencsével volt bevetve, a hadinép már megfutamodott a filiszteusok elől,

12 de ő megállt annak a darab földnek a közepén, megvédte azt, és megverte a filiszteusokat. Így adott az Úr nagy győzelmet.

13 Egyszer a harminc vezér közül hárman elmentek Dávidhoz, és aratáskor érkeztek meg az Adullám-barlangba, amikor a filiszteusok serege a Refáím-völgyben táborozott.

14 Dávid akkor a sziklavárban volt, a filiszteusok előőrse pedig ugyanakkor Betlehemnél.

15 Dávid eltikkadt, és ezt mondta: Ó, bárcsak valaki vizet hozna nekem a betlehemi kútból, onnan a kapu mellől!

16 Erre a három vitéz áttört a filiszteus táboron, vizet merített Betlehemben a kapu melletti kútból, elhozták, és odavitték Dávidnak. Ő azonban nem akarta meginni, hanem kiöntötte áldozatul az Úrnak,

17 és ezt mondta: Az Úr mentsen meg attól, hogy ilyet tegyek! Hiszen azoknak az embereknek a vére ez, akik kockára tették az életüket! Ezért nem akarta meginni. Ilyeneket vitt véghez ez a három vitéz.

18 Abísaj, Jóáb testvére, Cerújá fia volt a harminc vezér parancsnoka. Ő úgy forgatta a lándzsáját, hogy háromszáz embert döfött le. Ő volt a leghíresebb a harmincak között.

19 A harmincak között ő volt a legtekintélyesebb, ezért lett a parancsnokuk; ám az előző háromnak nem ért a nyomába.

20 A Kabceélból való Benájá, Jójádá fia is kiváló ember volt, és nagy tetteket vitt véghez. Ő vágta le Móáb két bajnokát. Ő ment le egy verembe, és megölt egy oroszlánt, amikor egyszer hó esett.

21 Ugyanő vágott le egy nagy termetű egyiptomi embert, bár az egyiptomi kezében lándzsa volt, ő meg csak bottal ment rá. De kiragadta az egyiptomi kezéből a lándzsát, és a saját lándzsájával ölte meg.

22 Ilyeneket vitt véghez Benájá, Jójádá fia. Ő is nevezetes volt, mint az a három vitéz.

23 Tekintélyes volt a harminc között, de a háromnak nem ért a nyomába. Dávid a testőrök vezetőjévé tette.

24 Aszáél, Jóáb testvére is kivált a harminc közül, akik a következők voltak: Elhánán, a betlehemi Dódó fia,

25 a haródi Sammá, a haródi Elíká,

26 a peleti Helec, a tekóai Írá, Ikkés fia,

27 az anátóti Abíezer, a húsái Mebunnaj,

28 az ahóhi Calmón, a netófái Mahraj,

29 a netófái Héleb, Baaná fia, a benjámini Gibeából való Ittaj, Ríbaj fia,

30 a pirátóni Benájá, a nahalé-gaasi Hiddaj,

31 az arbai Abíalbón, a bahúrími Azmávet,

32 a saalbóni Eljahbá, Jónátán, Jásén fia,

33 a harári Sammá, az arári Ahíám, Sárár fia,

34 a maakái Elífelet, Ahaszbaj fia, a gilói Elíám, Ahítófel fia,

35 a karmeli Hecró, az arbai Paaraj,

36 a cóbái Jigál, Nátán fia, a gádi Bání,

37 az ammóni Celek meg a beéróti Nahraj, Jóábnak, Cerújá fiának a fegyverhordozója,

38 a jeteri Írá, a jeteri Gáréb

39 és a hettita Úriás. Összesen tehát harmincheten voltak.

fejezetek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24