7 Dárius uralkodásának második esztendejében, a tizenegyedik hónapnak, azaz sebát hónapnak a huszonnegyedik napján szólt az Úr igéje Zakariás prófétához, Berekjá fiához, aki Iddó fia volt:
8 Ezt láttam az éjszaka: Valaki, egy vörös ló hátán ülve, a mirtuszfák között állt a völgyben, mögötte vörös, fakó és fehér lovak voltak.
9 Ezt kérdeztem: Mik ezek, Uram? Egy angyal pedig, aki velem beszélt, ezt mondta nekem: Majd én megmagyarázom neked, hogy mik ezek.
10 Ekkor megszólalt az, aki a mirtuszfák között állt, és ezt mondta: Ezeket az Úr azért küldte, hogy járják be a földet.
11 Megszólították az Úr angyalát, aki a mirtuszfák között állt, és ezt mondták: Bejártuk a földet, és az egész föld nyugodt és békés.
12 Az Úr angyala erre azt mondta: Seregek Ura! Mikor könyörülsz meg végre Jeruzsálemen és Júda városain? Hiszen már hetven éve tart a haragod!
13 Az Úr jóságos szavakkal, vigasztaló szavakkal válaszolt a velem beszélő angyalnak.